Segítség-matrica a rászorultakért
Hírek, 2011. május. 17.
AS

Autós szakszervezetünk próbaüzeme a végéhez közeledik. Tapasztaltuk, hogy van gond bőven, és azt is, hogy amint azt előre is sejtettük, ezeknek az intézéséhez nem elég önkéntesek felajánlását várni, hanem egy ütőképes csapatot is fel kell építeni. Addig is, amíg ez megtörténik, a próbaperek helyett olyan ügyeket kívánunk megoldani, amihez elegendő néhány lelkes ember gondolata és összefogása. Az első akciónk: társadalmi összefogás az útszéli kéregetőkért.

 

A következőkben olvasható az a cikk, ami az Autó és Stílus következő számában fog megjelenni. A lapzártáig még van három napunk, ezért közreadom, várva a klubtársak véleményét. A cél a balesetmegelőzésen túl az lenne, hogy az autósnak, ha kéregetőkkel találkozik, ne kelljen folyamatosan azt mérlegelnie, hogy a pénze a rászorulókhoz, vagy a koldusmaffiához jut-e. Hogy ne kelljen minden egyes kereszteződésben naponta többször is adakozni, vagy szégyenkezni, vagy a kettőt elkerülendő félrenézni, illetve magyarázkodni, mondván: ma már három Fedél nélkült is vettem. Ez adott esetben igaz is, bár a lapot szinte senki sem veszi magához. Amit én javasolok, az egy átalánydíjas, kvázi előfizetési rendszer, amiért kapnánk a lapot (e mail-ben!) és egy kis matricát, ami igazolja, mi segítettük a rászorultakat. Ha kint van ez az autón, akkor minket már nem illik zavarni. Az illemet a kéregetők pedig betartják, jobb nevelést kaptak ez ügyben nehéz életük során, mint egy angol magániskola elkényeztetett diákjai. Ha pedig ez a rendszer elterjed, és az autósok nagy része támogat és ezt jelzi is a járművén, akkor a koldulás egy idő után jó esetben okafogyottá válik, de a hatékonysága alapesetben is sokat javul, veszélyessége pedig csökken. Ami pedig a legfontosabb: közösségünk szervezetten tett újra valamit a rászorultakért, és a pénz  valóban arra a célra fordítható amire szánjuk, vagyis a rászorultak megsegítésére.

 

Jön tehát a cikk és én várom az észrevételeket:

Dömsödi Gábor

 

Társadalmi összefogás az útszéli kéregetőkért

 

Szinte nincs olyan jelzőlámpás kereszteződés a fővárosban és az ország nagyvárosaiban, ahol az autósok ne botlanának bele egy-egy hajléktalan kéregetőbe, árusba. Pedig többszörösen is szabálytalan, amit tesznek, ráadásul a kocsisorok közt topogó hontalanok az életükkel játszanak. Dömsödi Gábor az Autós szakszervezet élén keresi a megoldást, amely segíthetne a nincsteleneken, és az autósokat is megkímélné a kellemetlen szlalomozástól a pirosnál.

 

 

Veszélyes zóna

A rendőrség szerint évente legalább féltucat olyan baleset történik, ahol az áldozat a kocsik között csalinkázó koldus vagy alkalmi árus. Ám ez sem riasztja vissza a többieket attól, hogy nap-nap után kiálljanak a kereszteződésbe, némi aprót kérve, rosszabb esetben követelve. A helyzet nem csak kellemetlen, de veszélyes is, különösen a mozgáskorlátozott kéregetőkre nézve. Elég egy rosszul kiszámított mozdulat és máris megvan a baj. Ha nem a gyalogost gázolják el a tehetetlen autósok, akkor egymásnak koccannak. (Az ilyen jellegű balesetek számát még csak megbecsülni sem merik a szakemberek.)

A tarthatatlan helyzet ellen hiába próbál meg tenni a rendőrség. A külön e célból létre hozott csapat minden áldott nap a kereszteződéseket járja, bünteti, elzavarja, legrosszabb esetben előállítja a szabálytalankodókat. Ám amint hátat fordítanak a színtérnek, máris visszaszivárognak oda a kéregetők, és tartják a markukat az autósoknak. Úgy tűnik, a rendőrök csak csatát nyerhet, háborút nem. A sofőrök pedig örülhetek, ha a lámpa zöldre vált, mielőtt az őket kiszemelő kéregető odaér az autóhoz.

 

Szabályt sért, aki az útra téved

A jogi szakértő szerint többszörösen is szabályt szeg az, aki az autók közt téblábolva keresi a kenyérre valót.

– Sem árusítani, sem koldulni nem szabad engedély nélkül – magyarázta a dr. Kamarás Péter ügyvéd. – Emellett a közlekedési szabálysértést is elkövetnek a kereszteződésekben koldulók, hiszen tevékenységükkel akár hirtelen fékezésre, sávváltásra és egyéb veszélyes manőverre is késztethetik a járművezetőket, akik próbálják megelőzni a balesetet, ami a gyalogos sérülésével járhat. A közlekedés biztonságának veszélyeztetéséért komoly büntetés is kiszabható lenne, ám ez ritkán történik meg.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint sajnos gyakori, hogy a kereszteződésekben mászkáló, gyakran ittas személyek kisebb vagy komolyabb balesetet szenvednek.

 

 

Ragasszunk!

Senkinek sincsenek illúziói, a hajléktalanok  problémája nem fog megoldódni, és a helyzet csak súlyosbodik, hiszen a jól bevált lámpás kéregetés egyre több hajléktalant csalogat ki a kereszteződésekbe. A jelenség igenis létezik, botorság lenne struccpolitikához folyamodva homokba dugni a fejünket.

A problémára olyan megoldást kellene találni, a amely mindkét fél (autós és kéregető) számára megkönnyítené az életet. Dömsödi Gábor főszerkesztőnk és az általa képviselt Autós szakszervezet merőben új megoldást javasol a helyzet javítására: matricát szeretne bevezetni, amely megelőzhetné a lejmolást.

– Az egységes matrica megvásárlásával támogatni lehetne a hajléktalanokat segítő szervezeteket. Amelyik autón pedig ott ékeskedne az embléma: „Én már adakoztam!” felirattal, azt a kéregetők is békén hagyhatnák – véli Dömsödi Gábor. – Ez persze nagy mértékű társadalmi összefogást tenne szükségessé, ám kétségtelen, hogy a befektetett energia mind a két oldal számára megérné: a nincstelenek megfelelő segítséget kaphatnának, és ezért még az életüket sem kellene kockáztatni. Az autósok pedig nyugodtan várakozhatnának ezentúl letekert ablakkal is a pirosnál.

 

 

Ez is egy szalmaszál

A hajléktalanokat segítő szervezetek örömmel fogadnak minden olyan kezdeményezést, amely esélyt ad az utcán élőknek.

– Ez is egy szalmaszál, amibe bele kell kapaszkodni – mondta kérdésünkre Vásárhelyi István, a Szalmaszál a Hajléktalanokért Egyesület Elnöke. – Az a pénz, ami az alapítványokon és segítőszervezeteken keresztül jut el a rászorulókhoz, legalább biztosan hasznossá válik, hiszen így élelemmel, ruhákkal, szállással segíthetjük az otthontalanokat. Ahhoz, hogy ez az elképzelés működjön, az érintettek lehető legszélesebb körét kell informálni a lehetőségről, ehhez pedig a civil szervezetek közös munkája kell. A hajléktalanok között rengeteg igazán tehetséges művész is található, akik egészen biztosan örömmel vennének részt a matrica megtervezésében.

Természetesen az is fontos, hogy az autós társadalom minél több tagja értesüljön a lehetőségről, és a matrica megvásárlásával hozzájáruljon a probléma megoldásához.

Remélhetőleg következő lapszámunkban beszámolhatunk a második felvonásról is, ahol a tervezést követheti a kivitelezés.

 

Lénárt Attila, fotó: Földi D. Attila

A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár