Még a hűtőgépet is – Seat Ibiza ST 1.4 teszt
Teszt, 2011. július. 7.
AS

A csomagterével kategória-rekorder Fabia Combi árnyékában is jut hely az Ibiza ST számára a kínálatban: a szupertágas Škoda pufók, míg a Seat csinos is, és praktikus is.

 

 

Szerkesztőségünk nemrég kapott egy fotót, amitől aztán egész nap a hasunkat fogtuk a nevetéstől. A képen egy lépcsőshátú kisautóval szállítanak haza egy hűtőszekrényt. Nem fogják kitalálni, hogyan: a csomagtartóba nem fért be, így nyitott hátsó ajtóval, a hátsó ülésre betuszkolva, onnan félig kilógva utazik a szerzemény. Mennyivel egyszerűbb dolga lett volna a tulajdonosnak, ha annak idején kombit választ a kereskedésben!

Erre a mai napig nehéz rávenni a vevőket. A Seat is sikeres volt a lépcsőshátú kisautók kategóriájában: tizenöt éven át gyártotta a Cordoba három generációját. Az Ibiza új szériájából azonban már nem készült ilyen, helyette bemutatták a Sport Tourer kombit. Nem minden előzmény nélkül: az ezredforduló környékén már kínáltak Vario nevű puttonyos a Cordoba alapjain. Az új Ibiza ST azonban sokkal szebb nála: megtartotta a ferdehátú alapmodell lendületes oldalsó domborításait, és lejtős hátsó szélvédője láttán sokkal inkább néznénk nyúlánk kisautónak, mintsem kombinak.

 

 

Menet közben is alig tűnik fel, hogy az Ibiza nyújtott változatát vezetjük. Talán egy kicsit jobban dől a kanyarokban, mint a ferdehátú, de a kategóriatársakhoz képest így is sportosnak számít. Ennek ellenére rázósnak nem nevezhetjük, az alapárért járó ballonos abroncsokon kényelmes a Seat. A futómű tehát igazi telitalálat, de a kormány és a váltó is olyan, mint a sportos kisautókban. A motor nem tartozik közéjük: az 1,4 literes, 85 lóerős benzines menetteljesítményei csak átlagosak. Ha tehetjük, válasszuk a Style felszereltség esetén bő százezer forinttal drágább 1.2 TSI turbómotort, ami élénkebb és takarékosabb is a régóta szolgáló szívómotornál.

 

 

Belül is szép és igényes az Ibiza, de a műszerfalat szürkében egy kicsit sivárnak tartjuk. Minden kapcsoló jól elérhető és könnyen kezelhető, leszámítva a fölöslegesen túlbonyolított gyári rádiót. A hátsó ülésekre könnyebb a beszállás, vagy a gyerek becsatolása, az ST hátsó ajtói ugyanis nagyobbak, mint a ferdehátún. A 430 literes csomagtér is kellően tágas. A bevásárlószatyrokat négy akasztófül várja, feltekerhető roló helyett hagyományos kalaptartó emelkedik a magasba. A hátsó ülések előredöntése lehetne könnyebb, és minden igyekezetünk ellenére sem kapunk sík rakfelületet, a tágas csomagtér mégis képes elnyelni azt a hűtőszekrényt, amit egy Cordoba tulajdonosa kénytelen lenne plusz pénzért hazafuvaroztatni.

 

Technikai adatok – Seat Ibiza ST 1.4 Reference Comfort

Motor: négyhengeres, benzines. Hengerűrtartalom: 1390 cm3. Teljesítmény: 85 LE 5000/min. Nyomaték: 132 Nm 3800/min. Hajtás: elsőkerékhajtás. Sebességváltó: ötfokozatú kézi.

 

Méretek. Hossz/szél./mag.: 4227/1693/1445 mm. Tengelytáv: 2469 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1465/1457 mm. Saját/össztömeg: 1030/1570 kg. Csomagtartó: 430/1164 l. Üzemanyagtartály: 45 l. Gumiabroncs: 185/60 R15.

 

Menetteljesítmények. Végsebesség: 177 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 12,4 s. Gyári fogyasztás (város/orsz./átlag): 8,0/4,7/5,9 l/100 km. Tesztfogyasztás (átlag): 7,8 l/100 km. CO2-kibocsátás: 139 g/km. Garancia: 3 év vagy 150 ezer km.

 

Tetszett: Szép formák, tágas csomagtér, nagy rakodónyílás, megfelelő felszereltség. Nem tetszett: Körülményes ülésdöntés, logikátlan rádiókezelés, mérsékelt fürgeség. Szerintünk: Csinos kisautó tágas raktérrel

 

Csordás Gábor, fotó: Földi D. Attila

Megjelent az Autó és Stílus 2011/3. számában.

 




A LEGÚJABB SZÁMUNK
Autó és Stílus
Keresd az újságárusoknál, olvasd digitális formában vagy fizesd elő kedvezménnyel!
ELŐFIZETÉS
Autó és Stílus előfizetés
DIGITÁLIS MAGAZIN
Autó és Stílus digitális magazin
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár