Kimaradt nagy középkategóriás összehasonlító tesztünkből két modell, amely pedig nagyjából éppen akkor járt nálunk, amikor a többi nyolc rivális. Az ok egyszerű: a 2,4-2,5 literes motorokkal szerelt, négykerék-meghajtású, CVT-váltós japán modellek inkább különc utcai harcosok, semmint piaci sikernek ígérkező átlagautók. Külön kis kasztot képviselnek – de ettől még érdekes, vajon melyik jobb?

Külső dizájn és vásárlókör-definíció

Bátor próbálkozás a Suzuki részéről nagy (vagyis középkategóriás) modellel előállni, hiszen a gyártó nem rendelkezik jelentős hagyományokkal e téren. Kérdéses az is, vajon mennyire fogadja jól, mennyire igényli a piac a kisautóiról híres márkától a nagyobb típust. Persze, tisztában voltak ezzel a japán mérnökök is. Ezért igyekeztek olyan attraktív autót tervezni, amely minden tizenéves Playstation-akrobata álma, s hamarosan nyilván digitálisan kódolt változatát többen fogják vezetni, mint az igazit. A törekvés érthető: ha már egyszer kockáztatnak egy középkategóriás modell piacra dobásával, akkor az legyen annyira kívánatos, amennyire lehet. Ez nem csak azért fontos, mert akkor talán jobban fogadja a piac, hanem azért is, mert ha nem is lesz túl kelendő, mindenképpen segít imázst építeni az átlagautók gyártójaként elkönyvelt márkának. Így aztán nem csoda, ha a kocsi vonalait látva óhatatlanul az az érzésünk, hogy szándékosan kissé túldolgozták magukat a mérnökök. Csupa agresszív vonal, csupa sportos hajlat, brutálisra szabott hűtőrács – a Kizashit minden kellékkel felszerelték. Olyannyira, hogy a tuningolók (akik pedig az autó legfontosabb vásárlói lehetnek) gondban lesznek, hogy hogyan, mivel dobják még jobban föl autójuk külsejét. Szó ami szó, a Kizashi külsőre nagyon kívánatos, mondhatni dögös.

A Subaru Legacy mostani szériája eleve nem csúnya. De sokat dobnak még rajta a sportszériához járó spoilerek, amelyekkel egyszerre tűnik konzervatívnak és brutálisnak a kocsi. Sok egyediséget azonban nem érdemes keresni benne: külsőre sokan Toyotának vagy Lexusnak vélték. Célközönsége legalább tíz évvel idősebb lehet, mint a Kizashié, vagyis közel sem annyira fiatalosak a formák. Igaz, a Subaru számára a Legacy más felfogással készült, mint a Suzuki rivális típusa: nagy szériában eladható, tehát minden extravagáns megoldást mellőző, kellően konzervatív típus – amelyből most készítettek egy sportos változatot. S ebben, mint tudjuk, a Subaru nem éppen kezdő.

Melyik jobb?

Suzuki Kizashi

A szépség szubjektív, kinek melyik tetszik jobban. De a Suzuki mérnökeinek szabadabban szárnyalhatott a fantáziájuk, ezt illő kellően elismerni.

Beltér, anyagminőség és helykínálat

Kezdjük ismét a Kizashival! A dögös külső forma után egyértelmű csalódást keltett a túl hétköznapi formákkal berendezett utastér. Igaz, a bőrkárpitozás minősége remek, és az illesztések is pontosak, ezzel kapcsolatban nem lehet érdemi kifogásunk. A nagyméretű visszajelzők kissé ódivatúnak hatnak nagy számjegyeikkel, és a méretes (de kellemes tapintású) kormánykerék kitakarja a jelentős részét. A középső műszeregység éppen olyan, mint amilyet egy Suzukiban várna az ember: semmi különös. De legalább minden a helyén van és egyszerűen kezelhető – kivéve a telefon bluetooth rendszerét, amely hol működött, hol nem. Ennél is nagyobb baj, hogy az ülés nem engedhető olyan sportosan mélyre, mint amilyet egy ilyen utcaiharcos-külsejű autótól várnánk. És még a lap hátulját leginkább lesüllyesztve, a combtámaszt legmagasabbra állítva sem támasztja semmi a lábunkat. Ez azért is baj, mert az ülőlap nevetségesen rövid, így már néhány kilométernyi vezetés után fárad és fáj a lábunk. A kormány ugyan minden irányban állítható, de magasabb termetűek számára (akik hátrébb tolt üléssel vezetnek) egyszerűen nem jön elég közel ahhoz, hogy kényelmes legyen. Szóval csakis komoly kompromisszumok árán helyezkedhetünk el a volán mögött – ami még egy tesztautó esetében is zavaró, hát még, ha évekig kellene vezetnünk a kocsit. A helykínálat elöl-hátul egyaránt kissé elmarad az átlagostól, viszont az alaphelyzetben is nagy csomagtartót az ülések lehajtásával hatalmasra lehet bővíteni.

Kissé talán meglepő, de az anyaghasználat és a kidolgozási minőség terén véleményünk szerint alulmarad a Legacy. Ezt leginkább szálcsiszolt fémutánzatú műanyagainak minősége miatt érdemli: úgy kopognak, mintha játékautóban ülnénk. A váltó kulisszája például határozottan olyan érzetet keltet bennünk, mintha egy Playstation konzolja lett volna a kezünk ügyében. Prémiumnak szánt autó esetében ennél jobb anyagokat és pontosabb munkát várna el az ember. A műszerek sem sokkal esztétikusabbak, mint a Kizashi esetében, de ebben is minden kézre esik és minden könnyen kezelhető. A fedélzeti hifi hangminősége jobb, a bluetooth könnyebben kezelhető, mint a Suzukiban. Pakolóhelyből több áll rendelkezésünkre és hátsó helykínálat egyszerűen döbbenetesen nagy. Sőt, hatalmas, talán csak a Škoda Superbben áll nagyobb hely az utasok rendelkezésére. Ugyanakkor a hátsó támlák nem dönthetők le, így a csomagtér befogadóképessége nem bővíthető. A vezető ülése is rendkívül kényelmes, mind az oldaltartás, mind a láb alátámasztása jó, a kormány elég tág határok között állítható és az ülés is elég mélyre süllyeszthető. Elkényeztetett lelkünk teljesen elégedett volt, ami ritkaság.

Melyik jobb?

Subaru Legacy

A Kizashi anyagminősége ugyan jobb, mint vártuk, sőt, jobb, mint a Legacyé, de a Suzukiban a vezető munkatere ergonómiailag kifogásolható, és szűkösebb a helykínálata is, mint a Subarunak.

Vezethetőség, futómű

A Kizashi megint csak jobb, mint vártuk: a kormánymű ugyan nem túl közvetlen, és az elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztés is inkább átlagos. Ennek ellenére sportosabbnak tűnik, mint egy szokásos középkategóriás autó. Ez azonban némiképp csak illúzió, hiszen a feszes hangolású, de hosszú rugó-utakkal konstruált futómű kemény ugyan, így aztán minden úthibát kisebb fogkoccanással veszünk tudomásul, de a sportosan vett kanyaríveken már bizonytalan a tapadása. Külön megjegyzést érdemel a rendkívül alulkormányzott viselkedés, ami egy összkerékhajtású autó esetén nem túl dicséretes. Vagyis a Kizashi egy átlagos középkategóriáshoz képest sportosabb ugyan, de semmiképp sem felel meg a külseje alapján támasztott elvárásoknak e tekintetben.

A Legacy kormányműve sem annyira közvetlen, mint várnánk, de azért sokkal pontosabb és sportosabb, mint a Kizashié. A futómű még keményebb hangolású, mint a Suzukiban, de a kanyarokban egyértelműen jobban vizsgázik. (Naná, ennyi évnyi rali-tapasztalattal egy gyártó háta mögött ez el is várható! Bár talán éppen ezért egy kicsit többet vártunk volna tőle.) Ugyanakkor az autó kezelhetősége sokkal jobb. Bár ez is alapból alulkormányzott, de könnyű annyira megindítani a hátulját, hogy élvezetesen, neutrálisan viselkedjen az íveken, ha éppen kanyarvadász-üzemmódban kívánunk közlekedni vele.

Melyik jobb?

Subaru Legacy

Minkét autó futóműve, kanyarstabilitása és kormányműve kissé csalódást keltő. A Kizashi e téren nem felel meg a külsejének, a Subaru pedig a hírnevének. Összességében azonban a Legacy körökkel sportosabb.

Motor, váltó

Mindkét autó az amerikai piacon elterjedt 2,5 liter körüli motorral és CVT-váltóval van felszerelve. A Kizashi esetében nem is lehet mást kapni, csak a 2,4 literes, 178 lóerős egységet, de kézi váltóval és fronthajtással is gyártják. A CVT nagy előnye (nem csak a Kizashi esetében, hanem minden kocsinál), hogy észrevétlenül, simán vált áttételt, és autópályán nagyban hozzájárul a fogyasztás csökkentéséhez azzal, hogy nagy tempónál is alacsony tartományban működteti a motort. Ugyanakkor ez a rendszer nem éppen sportos, hiszen úgyszólván nincs érzékelhető motorfék-hatás, így nehezen érthető, miért éppen ezekbe az izomautókba szerelték be őket.

De ha már ezzel voltak felszerelve, lássuk, milyenek is ezek az egységek! A Suzuki váltója talán még észrevehetetlenebbül dolgozik, mint a Legacyé, ugyanakkor a kormányra installált fülekről manuálisan vezérelve érezhetően lassabb, mint a Subarué. Ráadásul programja sokkal kisebb beleszólást enged a vezetőnek a fokozatok kapcsolásában: hiába próbálnánk 2000-es fordulat alatt a hatost, bizony nem veszi be, míg a Legacyé igen. Mindkét egység (mint minden CVT) gyorsításkor idegesítően pörgeti a motort, ezzel városi közlekedésnél nagyban hozzájárul a fogyasztás növekedéséhez. A Suzuki esetében a furcsán hangolt (de látványos végekkel ellátott) kipufogórendszerrel az állandó motorzúgás bosszantóbb volt, mint a Subaruban. A Subaru legalább csöndes, ha már sportosan hörögni az sem tud.

A váltók miatt nehéz megítélni a motorokat, hiszen a CVT mindkettő esetében sokat csökkent a teljesítményérzeten is. Bár a két autó nagyjából egyforma erős, a Subaru mégis izmosabbnak érződött – de egyik sem kápráztatott el ezen a téren. Hiába, a 2,5 liter körüli hengerűrtartalmú motorok ideje lejárt az új turbókorszakban – nagyon hiányzott a feltöltős erőforrások csúcsos nyomatékgörbéje. Fogyasztás tekintetében egyiktől sem várhatunk csodákat, bár a Kizashi eljár 10,5 literrel városban, ami nem rossz egy ekkora motorral és CVT-váltóval szerelt autótól, de kissé sok, ha azt vizsgáljuk, hogy azért akkora gyorsulás-érzetet nem kapunk a kocsitól, amiért cserében örömmel fizetnénk a kúton. A Subaru alig valamivel érződött erősebbnek a Suzukinál, de sajnos jó két literrel többet is igényelt a városban, mint a Kizashi.

Melyik a jobb?

Suzuki Kizashi

Bár a Legacy erősebbnek érződik és a váltója is gyorsabb, ha manuális üzemmódban használjuk, összességében ez nem elég kárpótlás a két literrel nagyobb fogyasztásért.

Összességében melyik a jobb?

A Subaru jobb benyomást kelt, amit elsősorban a nagyobb helykínálatnak és a sokkal jobb ergonómiának és a sportosabb kanyartulajdonságoknak köszönhet. Ugyanakkor a Kizashi sem rossz próbálkozás a Suzukitól, bőven jobb, mint vártuk. Ráadásul kilenc-tízmillió forintért (mert mindkét autó ennyibe kerül) inkább Subarut vesz az ember, mint Suzukit, azt úgysem hinné el az APEH…

Lénárt Attila, fotó: Földi D. Attila

Megjelent az Autó és Stílus 2011/3. számában.