Kitöltött rés – Infiniti M30d teszt
Teszt, 2011. július. 12.
Auto2

Azt gondolta, ma már a prémiumautó-piac minden apró területe le van fedve? Nos, bár ez talán igaz, de a japán nagyautókat preferálók a közelmúltig nem tudtak dízel modellt választani maguknak. Az Infiniti M30d megoldotta a problémájukat, de vajon képes lesz-e felvenni a versenyt a konkurenciával?

 

 

Meglepő, de kimondottan rövid út vezet odáig, hogy egyszer csak egy Infiniti M30d ülésében találja magát az az ember, aki úgy 15-20 millió forintért szeretne autót venni. Ha el szeretné kerülni a német presztízsmodellek által itthon ébresztett esetleges unszimpátiát, és nem tartja elég izgalmasnak a svédeket, akkor jó eséllyel egy Lexus szalonban fog kikötni. Dízelből pedig ott csupán egy modellt tartanak, azt is inkább csak megtűrik. Az IS viszont egy számmal kisebb, hátul kimondottan szűk, a GS-ből pedig csak hibrid van. Ötéves modell 330 literes csomagtartóval, közel 15 millió forintos alapáron – ezt hívják visszautasítható ajánlatnak. Ezzel meg is érkeztünk az Infiniti szalonba.

 

 

Japán + nagy + presztízs + dízel = M30d

Itt ugyanis van öt méter közeli limuzin dízelmotorral. Mellesleg benzinessel és hibriddel is, a hajtáslánc-választékra így a legkukacoskodóbbaknak sem lehet rossz szava. Persze ez nem volt mindig így, mi több: egészen októberig csak egy 3,7 literes V6-os benzinessel lehetett kapni a modellt, ami abban az esetben kiváló választás, ha Jockey Ewing közeli rokonai vagyunk. Más helyzetben a dízel tűnik befutónak, még akkor is, ha azt nem az Infiniti tervezte. A háromliteres V6-ost ugyanis egy Renault Laguna, vagy akár egy Nissan Pathfinder motorterében is megtalálhatjuk, ez pedig minden, csak nem jó ómen. Nem azért, mert az említett modellekben rossz lenne, hanem azért, mert egészen más elvárások vannak egy V6-ossal szemben egy prémium nagyautóban, mint egy jól motorizált középkategóriás vagy terepjáró autó esetében.

Mielőtt azonban a motor erejéről és kulturáltságáról kezdenénk értekezni, nézzük meg, mi is ez az Infiniti M30d!

A márkát talán már nem kell bemutatni, hiszen lassan két éve, hogy megnyitották budapesti szalonjukat. Nyilván nem látni belőlük annyit, mint Audiból, Mercedesből, vagy akár Lexusból, és nem is kell erre számítani, ez azonban vélhetően sokkal inkább a „mellette”, mint az „ellene” rubrikában szerepel egy potenciális vásárlónál. Akárcsak az M megjelenése: olyan embert ugyan nem sikerült találni, aki szerint kifejezetten csúnya lenne, ám olyat sem, aki szerint ez a legszebb limuzin a kategóriában. Való igaz, hogy ez az Infiniti kicsit semmilyen megjelenésű lett. Mentségére szóljon, hogy a Nissan presztízsmárkájánál egyrészt még nem elég rutinosak a műfajban, másrészt maga az autó élőben meggyőzőbb, mint a képeken. Ez főleg a lemezek ügyes domborításának köszönhető: sokat dobnak a hangulaton a hangsúlyos kerékjárati ívek és a fényszóró feletti vaskos szemöldök, ami a vezetőülésből is kitűnően látszik.

 

 

Extra erősségekkel

Az 55 milliméter híján öt méteres hosszból és a három métertől csupán tíz centivel elmaradó tengelytávból is látszik, az Infiniti M nem kis autó. A termetes külsőből persze nem mindig következik tágas belső, esetünkben azonban nem érheti kifogás a helykínálatot. Elöl egyedül a vaskos középkonzol lehet zavaró, de ez a konkurenseknél is ugyanilyen, cserébe viszont kevesen kínálnak ilyen kényelmes és kanyarban is jól tartó üléseket. A japán prémium szedán hátsó helykínálata inkább korrekt, mint nagyvonalú, de kárpótolja az ide szorulókat a puha bőrkanapé és a széles könyöklő. A belsőben amúgy is van mit nézni: elsőre meglehetősen zavaró, hogy régimódi (értsd: iDrive előtti) módszer szerint nem egy központi számítógépen keresztül lehet vezérelni mindent, hanem a főleg a kormányon és a középkonzolon található gombokkal. Néhány perc múlva aztán rájövünk, hogy az autó számos funkcióját mégis csak innen, a központi kijelzőről tudjuk kezelni. Az almenük almenüjének felfedezésénél többet dob a hangulaton a fabetét, ami korábban máshol nem látott módon a széleknél sötétebb, a közepe felé pedig fokozatosan világosodó tónusú.

Japán prémiumautóról lévén szó izgalmas extrákban sincs hiány. Az utasteret például nem csak az alapos szigeteléssel kívánták csendesebbé tenni, de azzal a trükkel is, hogy a Bose audiórendszer hangfalain keresztül ellentétes fázisú hangokkal oltja ki az alacsony frekvenciájú motorzajt. A klímavezérlésnél található egy fenyőfa-ábrás gomb, ami a Forest Air kapcsolója: ezt bekapcsolva elvileg az utasok úgy érzik majd magukat, mintha az erdőben lennének, ezáltal csökkentve a fesztültséget. Nyilván komoly kutatások állnak a rendszer hátterében, de a magam részéről kimondottan feszült lennék akkor, ha egyszer csak az erdőben érezném magam az Infiniti szedánjával. Különleges megoldás még az oldalütközést elkerülő rendszer, ami sávváltásnál figyel és jelez, ha valakinek éppen neki készülünk menni. Ez eddig még egyáltalán nem szokatlan megoldás, csakhogy az M-sorozat még el is kerüli az ütközést, méghozzá a megfelelő kerekek befékezésével akkor is, ha a sofőr amúgy nem sokat tenne.

 

 

Erős mezőnyben

Bőven akad tehát olyan tulajdonság, amivel le lehet nyűgözni az érdeklődő szomszédot és meg lehet indokolni, miért is pont ezt az autót választottuk, amikor annyi mást is vehettünk volna ennyiért. Az Infiniti szedánját azonban vezetni is igen jó: érdekes, hogy a V6-os dízelnek kívülről nincs szép hangja, bent ülve azonban kimondottan kellemesnek tűnik, vagyis ha valamire, akkor az akusztikára nagy hangsúlyt fektettek a japánok. A rezonanciákra sajnos már kevesebb figyelem jutott, de ez szerencsére csak álló helyzetben, illetve nagyon alacsony fordulaton lehet zavaró. A 238 lóerős teljesítmény és az 550 Newtonméteres nyomaték fényében nem kell hangsúlyozni, hogy a motor igazán jó erőben van, ami nem csak papíron látszik, de a gyakorlatban is érződik. Meggyőző, hogy kevesebb mint hét másodpercre van szüksége ahhoz, hogy álló helyzetből elérje a 100 km/órás tempót, ahogyan a 250 km/órában korlátozott végsebesség és az éppen 200 g/km alatt maradó károsanyag-kibocsátás is imponáló adat. A nagy örömujjongás csak akkor csendesül, amikor mellétesszük a konkurens BMW 530d adatait. Ekkor kiderül, hogy hasonló teljesítménnyel lehet hat tizedmásodperccel gyorsabban is elérni a százas tempót, és 39 grammal kevesebb szén-dioxiddal terhelni a környezetet kilométerenként – és mindezt bő egy literrel kevesebb fogyasztásból is el lehet érni...

A fentiek persze semmit nem vonnak le az M30d erényeiből, ellenben jól szemléltetik, mennyire erős az a kategória, ahol a japánok meg kívánják vetni a lábukat. Nem teszünk azonban rossz lóra, ha az Infinitit választjuk, főleg akkor, ha szeretünk vezetni. A japánok ugyanis egészen sportosra hangolták a limuzint, de úgy, hogy közben nem csorbult a kényelem sem, magyarul a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt. Ezt úgy érték el, hogy viszonylag ballonos gumikat tettek rá, miközben a rugózást és a csillapítást sem keményítették túl. Az ügyesen hangolt elektronikának köszönhetően gázadással finoman meg lehet indítani az Infiniti hátulját a kanyarban. A kormányzással nem voltunk teljesen kibékülve, hiszen bár a volán fogása nagyon kellemes, az optimálisnál többet kell tekerni és nem sok visszajelzést kapunk a kerekek alatti útról. Az automataváltó nem a megszokott hat, hanem egyenesen hét fokozattal bír és bár nem duplakuplungos felépítésű, egészen gyorsan, de főleg rángatás nélkül kapcsolgat a fokozatok közt. Jó hír, hogy a végáttétel igen hosszú, ennek köszönhetően szabályos autópálya-tempónál csupán kétezret fordul a főtengely percenként.

 

 

Jó, de lehet jobb is

Mint minden jó high-tech autóban, az M30d-ben is akad karakterkapcsoló. Ez a normál mellett Sport és Eco programmal bír, előbbi nagyjából annyit csinál, hogy eggyel alacsonyabb fokozatban tartja a váltót. A takarékos módra szokták azt írni, hogy aktiválva ezt úgy érzik, mintha behúzva maradt volna a kézifék. Nos, a M30d esetében úgy érezzük, mintha egyszerre két kéziféket húztak volna be, persze a takarékosságot nem vonjuk kétségbe. Amúgy sem túl iszákos a dízel Infiniti: 7-8 liter között el lehet vele járni, aminél vannak takarékosabbak, de általában véve jónak számít.

Összességében nagyon erős versenyző lett az Infiniti első dízel nagyautója, aminek jó esélye van arra, hogy itthon is megtalálja célközönségét. Aki azonban igazi különlegességre vágyik, az alig drágábban megkapja a hibrid M35h-t, ami 364 lóerős, 5,5 másodperc alatt van százon és hét litert fogyaszt. Ó, és annak is 500 literes a csomagtartója.

 

Vida Ferenc, fotó: Földi D. Attila

Megjelent az Autó és Stílus 2011/6. számában.



Ha hozzá szeretnél szólni a cikkhez, jelentkezz be!
Ha még nincs nálunk felhasználóneved, regisztrálj egyet!
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár