999 kilogrammos koncepció a Lamborghinitől
Hírek, 2010. szeptember. 29.
AS

A Lamborghini leleplezte az idei párizsi autószalonra szánt koncepcióautóját, amely a Sesto Elemento, vagyis hatodik elem nevet kapta. Ezzel a szénre, a periódusos rendszer hatodik elemére utal, szénszálas anyagból ugyanis nagyon sok található az autóban.



Ez a lenyűgöző tanulmány sokat elárul a Lamborghini jövőjéről, és konkrétan arról is, hogy miként fog festeni a következő Gallardo, és miből fog készülni. Úgy nevezik, hogy „kovácsolt szén”, és hála neki, az autó tömeg/lóerő aránya olyan, akár egy sportmotoré. Tehát szuperkönnyű, mindössze 999 kg, ami azt jelenti, hogy csaknem 580 lóerő jut egy tonnára. Hogy érezzük a jelentőségét, a Ferrari458 Italia esetén ez az adat 375 lóerő/tonna! A fejlesztésben még az amerikai Boeing is részt vett, az eredmény pedig nem maradt el. A Sesto Elemento 2,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára. Nyilván az alacsony súly és erős motor mellett ehhez a négykerék-meghajtás is nagyban hozzájárul.



A Lamborghini szerint a most kifejlesztett új anyag, – amely tulajdonságaiban azonos az eddig ismert szénszálas anyaggal, de előállítási költsége a töredéke annak – meg fogja változtatni az autódizájnt és új lehetőségeket teremt, olyan megoldások valósulhatnak meg általa, amelyekre ezidáig nem volt mód.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár