dr. Kovács Zoltán, a Klubpetrol és a tagok eltűnt 150 milliója

Több mint 100 ezer klubtag 150 millió forintot adott össze a Klubpetrol fejlesztésére. A Magyar Nemzet, 2001.09.25-ei cikke szerint A Klub Petrol kutaknál csak a Magyar Autóklub pártoló tagjai tankolhatnak, akik 1500 forinttal támogatták, illetve támogatják az üzemanyag-hálózat megvalósítását. Eddig mintegy 100 ezer autós hozzávetőleg 150 millió forintot fizetett be a MAK kasszájába. A cég csödbe ment, a 25%-os tulajdonos a Magyar Autóklub nem nyilatkozott az ügyben. Dr. Kovács Zoltán felelősségét nem vetette fel senki. A történet itt olvasható.

 

Dr. Kovács Zoltán és a Klubpetrol

Dr. Kovács Zoltán sajtótájékoztatóján, ahol egyetlen kérdésre sem válaszolt, és ahová munkatársainkat nem engedték be, szóba hozta a Klubpetrolt. A tájékoztatóról az index.hu szerencsére felvételt készített, így az mindenki számára élvezhető. Dr. Kovács Zoltán elmondta, hogy annak idején, a Klubpetrol kapcsán annyi újságíró kereste, hogy attól dolgozni sem tudott rendesen. Ez nyilvánvalóan a kezdeti felívelő szakaszban történt, mert a későbbiekben, ahogy ez Kovács Klára írásában is olvasható, az Autóklub elzárkózott a nyilatkozattól.

(Hetek, 2007.08.24. http://www.hetek.hu/uzlet/200708/a_bealdozott_klubpetrol)

 

De, hogyan is kezdődött a történet? Kovács Klárától idézünk:

„Igazi népmozgalmat indított el a Magyar Autóklub 2000-ben, amikor megelégelve a Mol árképzését két területen is frontot nyitott. Egyrészt jogi fórummal megvizsgáltatta, nem él-e vissza a társaság a monopóliumával (nem), (ettől a pertől a későbbiekben elálltak – a szerk. dg.) másrészt elindított egy olcsóbb benzint kínáló kúthálózatot. Azt ígérték, hogy a Klubpetrol névre keresztelt kutaknál a Mol áraihoz képest 10 forinttal olcsóbban mérik az üzemanyagot. Kezdetben minimális, 1200 forintos, úgynevezett pártolói tagságidíjat kértek el az autósoktól, arra hivatkozva, hogy ebből a pénzből építik ki az országos hálózatot. Érthetően óriási volt az érdeklődés, hiszen akkoriban a 300 forintos benzin rémképe kísértett, nem csoda, hogy hamarosan a százezret is meghaladta a tagság létszáma, és sorra nyíltak a kutak.

 

Számoljunk együtt, a klubtagok összeadtak legkevesebb 120 millió forintot a kutakra. Fejlődött is egy ideig a rendszer, 50 fapados töltőállomást hoztak létre. Ekkoriban nyilatkozott dr. Kovács Zoltán a sikerről, igaz csak visszafogottan, hogy az nehogy a munka és a luxusutazások rovására menjen. Ekkor már dr. Kovács Zoltán Audival járt (azzal, amit az ADAC-tól kapott) vagy már a következővel, talán azzal a több mint négyliteres hengerűrtartalmú, őrült fogyasztású benzinessel, amit ezután már a klubtagok pénzéből vett és tankolt, került amibe került. De hiába volt csúcsfizetésű topmenedzser dr. Kovács Zolán, a szakmai tudás hiányzott és az Autóklub tulajdonában is lévő céget valahogy elhanyagolta, annyira, hogy az fizetésképtelen lett. Igen, jól értik. Betették a klubtagok pénzét egy cégbe, ezzel kisebbségi tulajdont szereztek. De vagy a megállapodás volt rossz, vagy a felügyelet. A szomorú tény: a cég bukott. Ebben mindenképpen nagy a felelőssége dr. Kovács Zoltánnak. Megint Kovács Klára cikkéből idézek:

 

A feljelentés igazi lavinát indított el, s úgy tűnik, nem a konkurencia szorongatása jelentette elsősorban a vállalkozás kudarcát. Talán a felszámolóbiztos is sima menetnek képzelhette a Klubpetrol-ügyet, hiszen joggal számíthatott arra, hogy az országos kúthálózat értékesítéséből származó bevételből ki lehet fizetni a beszállítókat. Igazi meglepetésként hatott azonban, amikor kiderült: a közel 50 kút közül egyetlen sincs a cég tulajdonában, mindez annak ellenére, hogy azt ígérték, az 1200 forintos pártolói tagságból befolyó pénzből kiépítik a hálózatot. Nem tudható, hova tűnt el ez a tetemes összeg. Mint ahogy az sem, hogyan halmozódott fel az a több mint egymilliárdos adótartozás, amely után most az APEH nyomoz, vagy a VPOP felé felgyülemlett 704 milliós hiány. Úgy tűnik, a cég a hétéves működése során gyakorlatilag nem fizetett társasági és jövedéki adót, és nem törlesztette a banki kölcsönt. Hab a tortán, hogy a társasággal kapcsolatban álló osztrák céggel szemben is nyomozás folyik több milliárd forintos jövedéki bűncselekmény gyanúja miatt. A kétmilliárdot meghaladó tartozást felhalmozó Klubpetrol Kft. 2004-ben tett utoljára adóbevallást, a cég többségi, 75 százalékos tulajdonosa, a Hungaronafta Kft. viszont 1998 óta egyetlenegyszer sem.”

Szép történet. Még adóbevallást sem tettek. Ezt azért dr. Kovács Zoltán fizetéséért illett volna észrevenni. Ebbe keveredett tehát a Magyar Autóklub dr. Kovács Zoltán főtitkársága és Hegedűs Oszkár elnöklése idején. Lehet, hogy dr. Kovács Zoltánnak és Hegedűs Oszkárnak nincs büntetőjogi felelőssége ebben az ügyben. De erkölcsi mindenképpen van. Nem tudnak elszámolni több mint 100 ezer klubtag külön pártoló tagdíjával. Hogyan vigyáztak a vagyonra? Rosszul. Ennek ellenére az urak a helyükön maradtak, sőt azóta már az örökös főtitkári és elnöki cím is megilleti őket. Hogyan úszhatták meg? Ez rejtély. Az biztos, hogy rejtőzködtek, nem nyilatkoztak az ügyben. Nézzük, mit írt erről Kovács Klára:

 

„A Magyar Autóklub (MAK) – amely 25 százalékos kisebbségi tulajdonosa a Klub-petrolnak – szintén nem akart beszélni a történtekről. Megkeresésünkre a jogi képviselő annyit mondott: Tekintettel arra, hogy a Klub-petrol betöltötte a célját, nem foglalkozunk vele. A Magyar Autóklubnak sohasem volt szándéka üzemanyag-forgalmazóvá válni, a hálózat egy sikeres eszköz volt a célok elérése érdekében. Az alapvető célt, a korrekt üzemanyagárakat elértük.”

Érdekes ennek fényében az, hogy most sem beszélnek a székház áráról, a főtitkár fizetéséről. A felszámolt cég megmaradt hálózatát 2007 augusztusában értékesítette a felszámoló. A klubtagok és a klub nem kapták vissza a pénzüket.

Az az érv, hogy a Magyar Autóklubnak nem volt rálátása a Klub Petrol ügyeire, megkérdőjelezhető. Tóth István főtitkár helyettes nyilatkozott a Heti Válasznak 2001. 08. 03-án. A cikkből megtudjuk, hogy:

A Magyar Autóklub 300 millió forintos jegyzett törzstőkével alapította meg az üzemanyagtöltő állomáshálózat kialakítására és üzemeltetésére a Klubpetrol Kft.-t 2000 szeptemberében. A cégben a MAK 25 százalék plusz 1 szavazat tulajdonrésszel bír, a másik alapító tulajdonos a Hungaronafta Kft. A Klubpetrol ügyvezető igazgatóját a MAK adja, ahogyan a háromtagú felügyelőbizottság elnökét és egy tagját is. A társasági szerződés értelmében az üzletpolitika meghatározása az autóklub kompetenciájába tartozik.

 

Az botrány kirobbanásának most augusztusban volt 4 éve. Tett valaki feljelentést, született ítélet, elévült mára az ügy? Ezzel folytatjuk.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár