A szegény politikus
Hírek, 2012. január. 10.
AS

Budai Gyula és Ókovács Szilveszter az imént panaszkodtak az RTL Híradójában. A panasz tárgya az Audi A6, amivel járni kénytelenek.

 

 

Ókovács Szilveszteré például már hat(!), igen, hat éves, és most kapaszkodjanak meg: már háromszázezer kilométert futott. Rettenet. Szegény Ókovács, így minden reggel rettegve ül az autóba, hogy az beindul-e.

 

Beindul, Szilveszter. Sőt, kétszer ennyi idősen is be fog indulni. Sajnos Ókovács sofőrnek is olyan amatőr, mint műsorvezetőnek volt egykoron. De ez nem is csoda, ő egy operaénekes, egy művész, nem kell mindenhez értenie.

 

Az RTL Híradó felvétele. A Házon Kívül teljes január 10-ei adása megnézhető ezen a linken.

 

Budai úr már inkább e földön jár, hiszen tőle retteg minden bűnös elem e hazában, így róla azt gondolnám, ért mindenhez, így az autóhoz is. Az pedig, hogy olyan szerények voltak az urak, hogy lemaradtak a harcban, amit a Superbekért folytattak a politikusok, az külön dicséretes.

 

Lenne viszont egy javaslatom: vegyenek autót a saját pénzükből. Nagy fizetésük van, Ókovács úr például most kapott 3,3 millió forintos jutalmat 10 havi munkáért az azóta elhagyott csatornájától, mert megérdemli. De tegyünk rá a fizetésükre még havi 150 ezret! Ebből lehet egy jó és új autót venni és akkor vége lesz a rettegésnek. Ha olcsó autót vesznek ebből, vagy metróval járnak, csak maguknak panaszkodhatnak.

 

Mert elég nehéz adófizető polgárként elviselni a szakszerűtlenséget, a rossz gazdálkodást is, de azt, hogy egy politikus panaszkodik, az azért már túlzás! Egyébként sem illő panaszkodni egy elszegényedő országban az öreg A6 miatt. Ennyi. Csendben el kéne hajtani az A6-tal, de hangsúlyozom csendesen, nem padlógázzal.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár