Szentgotthárdra ért a húszéves első magyar Opel Astra
Hírek, 2012. március. 12.
AS

A húszéves – de bejáratós – első magyar Opel Astra sikeresen hazaért Szentgotthárdra, ahol 1992. március 13-án gördült le a gyártósorról.

 

 

Az autót a Közlekedési Múzeumnál jó néhány Opel-barát búcsúztatta és kísérte el a városon át az autópályáig, ahonnan az Astra – Fehérvár, Veszprém, Ajka, Körmend érintésével – délután négyre érkezett meg Szentgotthárdra. Az első magyar autó volánja mögött egymást váltották azok az Opel dolgozók, akik már húsz éve is ott voltak a gyárban az Astra születésénél.

 

Szentgotthárdon, a Polgármesteri hivatalnál Huszár Gábor polgármester, Solt Tamás gyárigazgató és Ernst A. Hofmann, a szentgotthárdi Opel gyár alapítója és első igazgatója fogadta a hazatérőt. Ott várta az első Astrát az a két Opel veterán is – a 101 éves Torpedo és a 100 éves Puppchen – amely tavaly saját keréken gurult vissza a német gyárba, Rüsselsheimbe a Torpedo századik születésnapjára. Sok helybéli is összefutott az eseményre. A helyi ünneplés után a két veterán Opel közrefogta az első Astrát és együtt hajtottak be a gyár területére, a holnapi születésnapi esemény helyszínére.

 

Az első Astra 1992. március 13-án gördült le a szentgotthárdi sorról Antall József miniszterelnökkel a volánja mögött. Az „Íme az első” feliratot viselő Astrának azóta  Közlekedési Múzeum adott otthont egészen a mostani kerek évfordulóig. Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy húsz évvel az Opel és a magyar autóipar szempontjából is meghatározó jelentőségű esemény, az első magyar autó elkészülte után az egykori autógyári csarnokban újabb gyáravatóra készülnek. Az idei esztendő végén indul ugyanis Szentgotthárdon az ötszázezres kapacitású új motorgyár, amelyet az Opel félmilliárdos beruházással hoz létre.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár