Magyarországon járt az egymilliomodik Land Rover Discovery expedíciója
Hírek, 2012. március. 14.
AS

Az egymilliomodik Land Rover Discovery és kísérői Pekingbe tartó, csaknem két hónapos útjuk során hazánkban is megfordultak, mielőtt nekivágtak Ázsiának.

 

 

Miután tiszteletüket tették a Genfi Autószalonon, majd az olasz Alpokban felkapaszkodtak egy lavinamentő csapat bázisára, Ausztriát átszelve hazákba érkezett a Land Rover adománygyűjtő expedíciója. A négy darab Land Rover Discovery – köztük a négy generációt megélt modell egymilliomodik példánya – összesen 8000 mérföldet (12 875 km-t) készül megtenni a Birminghamtől Pekingig tartó, tizenhárom országot érintő útvonalon.

Az expedíció célja csak részben az, hogy demonstrálja a Land Rover Discovery terepképességeit, az ötvennapos kalandtúra másik, fontosabb küldetése, hogy egymillió angol fontnyi támogatást gyűjtsenek a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége által szervezett, ugandai ivóvíz- és közegészségügyi program számára, és ezzel mintegy negyvenötezer ember életminőségét változtassák jobbra.

 

 

A négy autóból álló konvoj március 10-én, az esti órákban érkezett Budapestre, hogy a másnapi nyíregyházi pihenő után március 12-én átlépje az ukrán határt, és ellátogasson Csernobilbe, onnan egy egykori szupertitkos tengeralattjáró-bázisra, majd tovább Moszkva és Belső-Ázsia felé. A túrát a Land Rover legendás, 1955-ös First Overland expedíciója alapján szervezték, annak idején oxfordi és Cambridge-i diákok a világon elsőként kíséreltek meg gépjárművel, szárazföldön eljutni Pekingbe. Útjuk végül rajtuk kívül álló okok miatt Szingapúrban ért véget, most viszont az eredeti, tervezett útvonalukhoz igazodva halad a túra.

 

 

Az expedíciós Discovery-k alapvetően széria kivitelűek, a gyártósorról szinte közvetlenül a fóliázó műhelybe gördültek. Az autókat nem fogják lemosni, így a túra végső állomásán, a Pekingi Autószalonon nem csak a filmfelvételek és az emlékek, hanem nyolcezer mérföld pora is tanúskodik majd az átélt kalandokról. Az expedíció hazai vendéglátói, a márkát forgalmazó British Automotive Hungary munkatársai a budapesti Hősök terén tett látogatás után egy főváros közeli krosszmotor-pályára kalauzolták a csapatot, ahol a Discovery bebizonyíthatta, hogy expedíciós felszereléssel súlyosan megpakolva is könnyedén birkózik meg a kihívásokkal – akár nem négykerekűekre méretezett körülmények között is.

 

 

Az Európában kevéssé elterjedt, 5.0 V8-as benzinmotoros kiviteleket választották, mivel Ázsia szívében sokkal jobb esély lesz benzint találni, mint gázolajat. Az autók felszerelésekor a minimálisan szükségesre törekedtek, mindegyik Discovery kiegészítő karter- és fenéklemez-védelmet kapott, elöl rejtve beépített csörlőt helyeztek el, az expedíciós tetőkereten pedig pótkerék, szerszámkészlet és négy darab benzinkanna kapott helyet – egyébként ezen kiegészítők bármelyike megrendelhető a világ bármely Land Rover kereskedőjénél. Az expedíció önfenntartó, minden javításhoz vagy mentéshez szükséges berendezéssel, még hidraulikus lemezvágó is van a csapatnál.

 

 

Az expedíció köszönettel fogad minden támogatást, amely közelebb juttatja őket kitűzött céljukhoz: a Nemzetközi Vöröskeresztnek szánt egymillió fontos támogatási összeg megszerzéséhez. Az adományozás részleteiről a www.landrover.com/million oldal nyújt tájékoztatást.

Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár
Bezár